A Váci Waldorf Általános Iskola

Adventi forgatag, euritmia előadás - 2011

A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadság­ban kell elbocsátani!  – Rudolf Steiner

Kapcsolódó oldalak

esemény: 2017. március 31-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában
Fűszerek, gyógynövények a magyar biokertekben
Szülői Műhely - biokertészet
2017. március 31-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában. Szeretnél meghallgatni egy inspiráló előadást, majd részt venni egy beszélgetésen? Szeretnél jó társaságban gondolatokat cserélni/együtt gondolkodni szülőtársakkal, tanárokkal, óvónőkkel? Szeretettel várunk Lechner Judit biokertész Fűszerek, gyógynövényeka magyar biokertekben című előadására.
esemény: 2017. március 10-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában
Szentkúti Márta - Mesék, történetek
Szülői Műhely - Milyen a jó mese?
2017. március 10-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában. Szeretnél meghallgatni egy inspiráló előadást, majd részt venni egy beszélgetésen? Szeretnél jó társaságban gondolatokat cserélni/együtt gondolkodni szülőtársakkal, tanárokkal, óvónőkkel? Szeretettel várunk Szentkúti Márta mesemondó, meseterapeuta Mesék, történetek című előadására.
2017. február 22.
Nyitva van a Waldorf-kapu
2017. március 11. szombat
09.00 - 09.30 - Érkezés, regisztráció 09.30 - 10.00 - Nyitó beszélgetés 10.00 - 11.15 - Bemutató órák 11.15 - 11.30 - Szünet 11.30 - 12.30 - Bemutató órák 12.30 - 13.00 - Szünet 13.00 - 14.00 - Záró beszélgetés Kiállítás a gyermekek munkáiból.
publikálva: 2017 január 23.
esemény: 2017. február 10-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában
Életkori sajátosság és a mozgás
Szülői Műhely - Sport: mikor és mit?
2017. február 10-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában. Szeretnél meghallgatni egy inspiráló előadást, majd részt venni egy beszélgetésen? Szeretnél jó társaságban gondolatokat cserélni/együtt gondolkodni szülőtársakkal, tanárokkal, óvónőkkel? Szeretettel várunk Stenszky Csanád osztálytanító, Bothmer-tanár előadására.
Foglalkozzunk a gyerekkel!
Iskolaelőkészítő előadássorozat
A Váci Waldorf Alapítvány iskolaelőkészítő előadássorozata. Az előadások helyszíne Vác, Téglaház út (megközelíthető a Híradó tértől).
publikálva: 2017 január 10.
esemény: 2017 január 27. pénteken, 18.00 órától az Iskolában
A művészetek szerepe a Waldorf iskolában
Szülői Műhely
2017. január 27-én, pénteken, 18.00 órától az Iskolában Szeretnél meghallgatni egy inspiráló előadást, majd részt venni egy beszélgetésen? Szeretnél jó társaságban gondolatokat cserélni/együtt gondolkodni szülőtársakkal, tanárokkal, óvónőkkel? Szeretettel várunk Martin Keizer, holland művészetterapeuta előadására.
2016. november 16.
Élménybeszámoló
Barabássy Somogy Örs Jakab Tibor előadásáról
Csodák léteznek. Először is már meg kellett történjen valamilyen csoda ahhoz,  hogy bármily elképzelésünk legyen mivoltáról. És meg is kellett tapasztaljuk ahhoz, hogy egyáltalában beszélhessünk róla. A dolgok természete, hogy amiről egyre többet beszélünk, arról egyre többet tudunk. Mennél több verset tudunk kivülről, annál könnyebb újat megtanulni. Ha egyre - másra a csodákat kezdjük el figyelni, egyre - másra rádöbbenünk, hogy világunk csodák összessége. És semmi más.
Adventi forgatag - 2016
November 26-án, szombaton 10 óra és 16 óra között az iskolában
Szeretettel várunk mindenkit a Váci Waldorf Iskola Adventi forgatagán 2016. november 26-án, szombaton 10 óra és 16 óra között. A belépés ingyenes. Kézműves termékek vására, koszorúkészítés, játszóház, rejtélyek terme, büfé, teaház 10.00 Waldorf produkciók - Az iskola diákjainak bemutatói 12.00 Táncszínház - Horváth Adrienn és Mádi László (Közép-Európa Táncszínház) 13.30 Mese és Zene - Róka Szabolcs, Bese Botond (duda), Nyíri László (hegedű)
Szülői műhely - Kissné Pitz Ágnes
December 2-án péntek este 18 órától az Iskolában
December 2-án, péntek este 18 órától Kissné Pitz Ágnes, Extra Lesson, szabadvallás tanár, meseterapeuta előadásában arról hallhatunk, hogy mit is jelent a Vallásóra a Waldorf iskolában.
Szülői műhely - Dr. Jakab Tibor, antropozófus
Október 21-én péntek este 18 órától az Iskolában
Október 21-én, péntek este 18 órától Dr. Jakab Tibor, antropozófus orvos, a különböző elektronikus készülékek hormonokra kifejtett hatásairól fog beszélni.
Szülői műhely - Csernyus Lőrinc, építész
Szeptember 21-én szerdán, 18.00 órától az Iskolában
Kedves Közösség! Elindult a tanév és hamarosan indul a már több mint egy éves múlttal bíró Duma Parti – új nevén SZÜLŐI MŰHELY előadássorozata.
2016. május 25.
A művészet szerepe a Waldorf-pedagógiában
Duma-parti - június 3-án pénteken, 18.00 órától az Iskolában
Mi a jelentősége? Mire hat? Hogyan hat? Az interaktív foglalkozást Martin Keizer, hazánkban élő, holland művészetterapeuta vezeti.
2016. április 20.
Bóna László: Apáknak apákról - Egy apától
Duma-parti - május 3-án kedden, 18.00 órától
Szeretnél-e egy-egy inspiráló előadást hallgatni és utána erről beszélgetni? Esetleg szeretnél csak jó társaságban lenni, csevegni szülőtársaiddal, tanárokkal, óvónőkkel?
2016. március 10.
Beszélgessünk az euritmiáról!
Duma-parti
Szentmártony Yvonne - Beszélgessünk az euritmiáról! Mi is az az euritmia? Miért kell? Mire és hogyan hat?
2016. február 22.
Nyitva van Waldorf-kapu
Nyílt nap felnőtteknek
Kedves érdeklődők, leendő elsős szülők, nagyszülők! Kíváncsiak rá, miben más a Waldorf-iskola, mint az állami? Miért kötünk, furulyázunk, hárfázunk, festünk  az első osztályban? Miért és hogyan tanulnak a gyerekek két nyelvet már elsőtől? (orosz, angol) Hogyan tanulnak írni, olvasni, számolni, stresszmentesen? Látni szeretnék az iskola épületét?
2016. február 10.
Felvétel a szeptemberben induló első osztályba
Kedves Leendő Elsős Szülők! Lassan lezárul a november óta tartó óvodai hospitálások, szülői beszélgetések, előkészítő előadások sorozata. Sok-sok gyermekkel találkoztam a Waldorf, és az állami óvodák csoportjaiban Budapesttől Keszegig.
publikálva: 2016. január 22.
az előadás: 2016. január 29. péntek, 18:00
Miért így tanulunk a kamaszokkal?
Előadások az iskolában
Kamaszkor: igazi kihívások és nagyszerű lehetőségek. Kisiskolától az érettségiig a Waldorf pedagógiában.
2016. Január 12.
Miért különleges a Waldorf?
A Váci Waldorf Óvoda és Iskola programjai, 2016. első negyedév
Az óvoda programjai Oviba tekintő, 2016. január 8-tól minden meghirdetett pénteken, 10:00-12:00 Nyílt nap 2016. január 23., szombat, 10:00-13:00 óra Terefere – beszélgetés szülőkkel. 2016.  március 18., péntek, 16:00-18:00 Helyszín: Waldorf Óvoda, Vác, Kert u. 8 Az iskola programjai Miért így tanulunk a kicsikkel? 2016. január 22., péntek, 18:00
2015. december 1.
A következő tanév elsős osztálytanítója is a Forgatagon
Kérdezzétek Carment!
Kedves Leendő Elsős Szülők, s mindenki, aki érdeklődik iskolánk iránt! A Teaházban várlak benneteket, 12 és 13, valamint 15 és 16 óra között.
2015. november 21.
2015 december 6. 10 óra
Váci Adventi Forgatag december 6-án
A belépés INGYENES!
Advent második vasárnapján, Szent Miklós napján, december 6-án különleges hangulat lengi körül a váci Madách Imre Művelődési Központot. Szeretettel várunk, gyere el, és légy részese az ünnepi ráhangolódásnak és készülődésnek!  Karácsonyi vásár, ajándékkészítés, játék, zene- és bábelőadások, találkozások, beszélgetések, feltöltődés, vasárnapi ebéd, sütik és teák.
2015. november 19.
Évnyitó a Váci Waldorf Iskolában
"A tanár érzései a tanítás legfontosabb eszközei. Az áhítat pedig mérhetetlen alakító erővel hat a gyermekre." /Rudolf Steiner/
2015. október 12.
A következő tanév elsős osztálytanítója: Rudas Carmen
Carmen a bemutatkozása
Nagy örömömre szolgál, hogy iskola indító pedagógusként, immáron a harmadik osztályomat kezdhetem jövőre a váci iskolában.
2015. augusztus 20.
Tájékoztató a 2015/16-os tanév beiratkozási rendjéről
Kedves Szülők! Tájékoztatunk Benneteket a 2015/16-os tanév beiratkozási rendjéről. A beiratkozás időpontjai: augusztus 27. csütörtök 9:00 – 17:00; augusztus 28. péntek 9:00 – 17:00; augusztus 29. szombat 9:00 – 13:00.
2015. június 7.
A nevelés az önneveléssel kezdődik
ÍRTA: BALOGH RÉKA ADRIENNE (uh.ro internetes hírportál)
A Waldorf-pedagógia nem konzervmódszer. Fenyő Ervin szabadfoglalkozású értelmiségi, volt irodalomtanár iskolalapítással kapcsolatos előadását hallgattuk.
2015. június 1.
Tágas és biztonságos iskolaudvart a gyerekeknek!
Újjáépülőben egy óvoda és iskola, ahol az öröm, játékosság és alkotás a lényeg. Ahol a gyermekek egészségtelen stressz nélkül növekedhetnek. Építkezésünk 1. fázisa, hogy felszámoljuk az iskolaudvar romos épületét!
2015. május 27., szerda
Biztonságos, tágas iskolaudvart a gyerekeknek
Az Iskolánk udvarán áll egy romos, omladozó épület. Szeretnénk, ha a gyermekeink itt biztonságban, önfeledten, szabadon játszhatnának. A bontásra gyűjtünk most. Támogatásoddal biztonságos tér születik…
2015. Május 21., Csütörtök
Itt öröm, szépség, harmónia születik
Jótékonysági rendezvénysorozat - 2015 - videó
Kedves Szülőtársaim, Tanárok és Óvónők, és Mindenki, akihez elér! Nagy örömmel osztom meg Veletek az alábbi 5 perces rövidfilmet. Mielőtt megnéznéd, fontos tudnod, hogy amire a figyelmed fordítod, az naggyá nő. Teremtő erőd van. Itt öröm, szépség, harmónia születik. Ez a film egy különleges óvodáról és iskoláról szól, ami épp megújul – gyönyörű pillangó születik!
2015. Május 20., Szerda
Sport és Olimpia
Májusi duma-parti
Versenysport? Segít-e a versenysport? Sport iskolán belül, kívül? Milyen sportok, mikortól? Euritmia? Bothmer? Waldorf olimpia? Test-nevelés? Test-építés? Test-tudat? Extrém sportok?
2015. Április 16., Csütörtök
A hőfokot 1099 fokra állítottam! Nagy ERŐ!
Jótékonysági rendezvénysorozat - 2015
Ma raktam a kemencébe az utolsó adag TÁMOGATÓI TÉGLÁKAT! Minden téglát egyesével megfogtam, mostanra sokadszor, hiszen a szárításnál forgatni kellett, kihordtam a levegőre napközben, este meg behordtam őket!
2015. Március 20., Péntek
Tavaszünnep: megújulóban
Jótékonysági rendezvénysorozat - 2015 április 18-19, 24
A Váci Waldorf Óvoda és Iskola jótékonysági rendezvénysorozata Újpesten és Vácon - 2015. áprilisban.
2015. Március 11., Szerda
Nyitva van a Waldorf kapu
Nyilt nap az iskolában 2015 március 14-én
2015 március 14., szombat 10-től 14 óráig. Nyílt nap: előadások és órabemutatók felnőtteknek. 09.30. Érkezés, regisztráció
2015. január 10.
Dr. Pajorné Dr. Kugelbauer Ida
Új osztálytanító
Kedves Szülők! Örömmel értesítünk benneteket, hogy elsős osztálytanítónak Dr. Pajorné Dr. Kugelbauer Idát választotta a Tanári Konferencia. Fogadjátok Idát szeretettel! (TK)
2013 március 28.
Pesti Regionális Waldorf Gimnázium
Iskolánk egyike annak a négy anyaiskolának, amelyek tevékenyen részt vettek a Pesti Regionális Waldorf Gimnázium alapításában. Azzal a céllal csatlakoztunk, hogy nyolcadikos diákjainkat segítsük a középiskolai továbbtanulásban. Végzős tanulóink a felvételi folyamatban előnyt élveznek más, nem anyaiskolai jelentkezőkkel szemben.
2010. Január 28., Csütörtök
Jelentkezés az iskolába
A felvételi folyamatot, az adatlapot és a kérdéssort a mellékelt dokumentumok kinyitásával (pdf formátum) tekintheti meg. Alább az elsőbe jelentkező gyermek felvételi folyamatát ismertetjük.
2009. Március 25., Szerda
A váci Waldorf-kezdeményezés rövid története
A Váci Waldorf Iskola története 1991-ben kezdődött egy előadássorozattal, melynek eredményeként szülők egy csoportja megalapította a Váci Waldorf Pedagógiai Alapítványt azzal a céllal, hogy a Waldorf-pedagógia elvei szerint működő óvodát, majd iskolát indítsanak el a városban.
2009. Március 25., Szerda
Oktatás és nevelés
Mi jellemzi az oktatást? „Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz.” – Ady Endre – Államilag elismert tantervvel és pedagógiai programmal dolgozik, nyolc évfolyamos. A közismereti tárgyakat 3-4 hetes szakaszos rendben az osztálytanító oktatja. A szakórákat – nyelv, zene, mozgás – egész évben folyamatos rendben szaktanárok tartják.
2009. Március 25., Szerda
Az iskola hivatalos dokumentumai
2009. Február 18., Szerda
Mássalhangzók tanulása az első osztályban
Rudolf Steiner: Szemináriumi beszélgetések nyomán Barabás Katalin
Különbség van a betűk és a számok megértése között. Míg a számoknál az a fontos mit jelent a valóságban az 1, 2 stb., a betűknél a képen van a hangsúly, amelyből a mássalhangzó formálódik. Mit jelent ez, hogyan ismerik meg a gyermekek a betűket és miért fontos ez?
2009. Január 01., Csütörtök
Élelmiszeradalékok okozzák a hiperaktivitást?
Forrás: inforadio.hu
Brit kutatók szerint csökkenthető a hiperaktivitás bizonyos élelmiszerek vagy ételadalékok fogyasztásának visszaszorításával.
2009. Január 01., Csütörtök
Tizenévesek és áramlat - könyvrészlet
Forrás: Csíkszentmihályi Mihály: Flow Az áramlat Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997
Sajnos nem járható út, ha azt mondjuk a tévelygő kamasznak, hogy szedje össze magát és csináljon már végre valami hasznosat. Csak az segít, ha élő példát, konkrét lehetőségeket nyújtunk neki.
2008. Március 01., Szombat
A mozgás megreformálása - A Bothmer gimnasztikáról
Forrás: Népszabadság - 2001. augusztus 9
Ha csak a mozgás megváltoztatásáról lenne szó, talán kevesebb figyelmet érdemelne ez az írás. Amit azonban a tömör meghatározás takar, sokkal több és tartalmasabb dolog ennél. Úgy hívják, Bothmer-gimnasztika.
2008. Március 01., Szombat
A számítógép-használat inkább rontja, mint javítja az iskolai teljesítményt
2008. Március 01., Szombat
Egy 31 országot érintő nemzetközi felmérés eredményei szerint azok a diákok, akik sűrűn használták a számítógépeket az iskolában, jelentősen rosszabb eredményt értek el, mint azok, akik ritkábban ültek le tanulni a komputer elé.
2015 november 27. 17 óra
Szülői est - 5. osztály
Szülői estek
Beöthy Hannával - kamaszkor szépségei
DUMA PARTI az iskolában
November 25-én, szerdán 18 órától Beöthy Hannával találkozhatunk, aki a kamaszkor szépségeiről és nehézségeiről fog beszélni nekünk. Kivételesen ez az alkalom szerdán lesz!
Fogászati szűrés az iskolában
minden osztálynak
November 25-én, szerdán 18 órától Beöthy Hannával találkozhatunk, aki a kamaszkor szépségeiről és nehézségeiről fog beszélni nekünk. Kivételesen ez az alkalom szerdán lesz!
Adventi koszorú készítés
Kedves Szülőtársak, leendő Szülőtársak, Kicsik és Nagyok! Szinte hihetetlen, de közeleg az Adventi időszak! Ilyenkor rendszerint összejövünk az iskolában és elkészítjük az adventi koszorúkat! Minden osztály részéről érkeznek szülők és az osztály koszorúja mellett az otthoni koszorúk is elkészülnek! Különleges nap ez! Ilyenkor nemcsak a saját osztályközösségünkből találkozunk szülőkkel, hanem az iskola minden osztályából és beszélgetünk, mesélünk, miközben készülnek a szebbnél szebb koszorúk!
2016. január 22., péntek, 18:00
Miért így tanulunk a kicsikkel?
Előadások az iskolában
Előadás és közös játékok. Fókuszban az olvasás és számolás tanítása a Waldorf iskolában.  Előadó: Pékné Pintér Krisztina osztálytanító.  2016. január 22., péntek, 18:00
Miért így tanulunk rajzolni?
Előadások az iskolában
Interaktív formarajz foglalkozás. A foglalkozást vezeti: Sam Betts, a Waldorf tanárképzés tanára. 2016. február 19. péntek, 18:00
IEK
2016 március 7. hétfő 17:30
Szülői est - 4. osztály
Szülői estek
2016 március 9. szerda 18:00
Szülői est - 6. osztály
Szülői estek
2016 március 9. szerda 18:00
Szülői est - 3. osztály
Szülői estek