Út az ismeretlenbe

A váci és a píseki Waldorf Iskola közös projektje
2015 szeptember 25.

Immár második alkalommal dolgoztunk együtt a píseki Waldorf iskola tanáraival és diákjaival a Comenius – Egy életen át tartó tanulás pályázat keretein belül.

Az előző projekt tapasztalatai már megmutatták, hogy a közös előadások és közös programok mennyire össze tudnak kovácsolni két külön nemzet osztályát, a nyelvtanulás élményszerűvé válik és mind a diáknak, mind a tanárnak, mind a szülőnek egy örömteli tanulási folyamattá válik egy ilyenfajta tanulás. 

Az első év során művésztanár (Méhes Csaba) vezetésével intenzíven, heti rendszerességgel tanultuk a pantomim alapjait. Megtapasztaltuk a nyelv nélküli kommunikáció varázsait, csoportokban készültünk egy-egy ország vagy nép jellemzőinek bemutatására (pl.: Spanyolország, Egyiptom, indiánok, vadnyugat, stb.). A gyerekek önállóan találták ki a jelenetek vázait, és tanáraikkal közösen finomítottak rajta. A cseh diákok érkezésekor megkerestük a közös pontokat és intenzíven készültünk az előadásokra. Egy-egy jelenetet több csoporttal is kipróbálhattak a gyerekek, a végső szereposztáson is maguk dolgoztak. A tíz nap során elkészültek az egyszerű díszletek és jelmezek, szintén a gyerekek ötletei és kezei által. Az év során elkészítettük a 25db cajon-t, ebben szülői segítséget is kaptunk. Az ének órákon megtanultak rajta játszani, a próba héten pedig díszletként is használták a dobokat.

Az előadások nagyon felszabadultra és vidámra sikerültek, az 50 gyerek felhőtlenül tudott együtt játszani, énekelni, zenélni. (Az első szakaszban 3 magyar és 4 cseh előadás született).

A projekt második szakaszában hasonlóan dolgoztunk. Négy próbanap után került sor a két előadásra Magyarországon, Csehországban pedig szintén négy nap finomítás után 5 előadásunk volt.

A két év során a kirándulásokat, a városnéző és egyéb programokat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek a lehető legváltozatosabb képet kapják a partner országról. Ellátogattunk a fővárosokba, történelmi emlékhelyeket ismertünk meg, város-felfedező játékot szerveztünk, túráztunk a természetben, ásványt gyűjtöttünk, és belekóstoltunk a néphagyományokba is.

fotó album